gino01
Gino
 
Újságcikkek Ginoról
 
Linkek
 
Attila
 
Biográfia

Csorba GINO Attila már évek óta aktív szereplője a hazai zeneéletnek. Szerzői és énekesi munkája több éve ismert és elismert a közönség előtt.

1979. május 7-én született Budapesten. Bevallása szerint már az édesanyja hasában is zenélt.

Hangszerei: billenytyűsök, gitár.

Vendéglátóipari iskolába járt, szakmája szakács.

1997-ben zenei pályája kezdetén, egy öttagú fiúcsapatban próbálta ki képességeit. Mivel már a kezdetek pillanatában kiderült, hogy adottságai és tehetsége messze túlmutat ennél a szerepnél, két tag kiválásával megalakították a Black Jack együttest.

Ez a duó volt Magyarországon talán az első olyan produkció, amelyik valóban R’n’B zenét játszott a kornak megfelelő hangzásban.
Gino már ezalatt az idő alatt is írt dalokat más előadók számára, többek között az akkor népszerű lánycsapatnak, a C’est la vie –nek, valamint a Fekete Vonat zenekarral is részt vett közös felvételekben.
2002-ben a Black Jack zenekar két tagjának útjai szétváltak.

Ezt követően számos együttesnek és előadónak az albumán működött közre vokalistaként, miközben dalai egyre keresettebbé váltak.
Szerzeményeiből jutott a V-Tech zenekarnak is, akik olyan slágereket köszönhetnek neki, mint a „Merre jár a boldogság?” vagy a „Nem akarom újra….”.

További elkészült dalai mára már egy albumnyi anyagot tesznek ki, így elérkezett az idő, hogy elkészülhessen első önálló lemeze. A felvételek elkészítésében olyan, ma már „veteránnak” számító producerek segítenek, mint a HHBz-ből jól ismert Egry Levente és Csont István. A kifogástalan stílus és hangzás elérésében sok éves amerikai tapasztalataikat is kamatoztatni fogják, melyeket olyan világsztárokkal való közös munkában szereztek mint, Anastacia, Brandy, Craig David, vagy az M2M.

Gino érzelmes előadása és dallamvilága, kivételes énekhangja, könnyen a hazai R’n’B muzsika meghatározó egyéniségévé teszi.

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
:)
 
Zene
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!